Nagyon sok ember életét nehezítik meg az alvással kapcsolatos problémák. Van, aki nem tud elaludni, van, aki éjszaka többször felébred és nem tud visszaaludni, és olyan is, aki reggel azt érzi, hogy egész éjjel csak forgolódott. Előfordul, hogy az illető alszik ugyan, reggelre mégis úgy érzi, hogy keveset pihent, szinte fáradtabb, mint amikor lefeküdt. Az alvásproblémákat gyakran altatószerekkel próbálja megoldani, ami sajnos egyrészt függőséghez vezethet, másrészt egy idő után hatástalanná válik.

Idővel az altatót szedő ember eljut odáig, hogy a nagyobb mennyiségű, erősebb szerek sem segítenek. Az álmatlanság kezelése csak komplex módon, étrendünk és életmódunk megváltoztatásával lehetséges. Érdemes figyelnünk étrendünkre, sok nyers növényi táplálékot és rendszeresen egy gyümölcsnapot javasolnak a szakértők. A hagyományos népi gyógyászatban gyakorta alkalmazták azt a módszert, amikor lefekvés előtt mézzel ízesített meleg tejet, vagy tejben vagy vízben főtt hagymának a levét itták.

 

 

Az alvásproblémák megoldására a fentieken túl az alábbi módszereket szeretnénk javasolni:

  • Fontos, hogy a vacsora könnyű legyen, és lefekvés előtt ne fogyasszunk koffein tartalmú élénkítő szereket (kávé, koffeintartalmú tea, csokoládé stb), tömény alkoholt.
  • Tanuljunk meg és használjunk minden nap valamilyen relaxációs módszert, lazítás közben engedjük el a negatív gondolatokat, és a légzésünkre koncentráljunk.
  • Lefekvés előtt 1 órával légzésgyakorlatokkal összekötött séta, napi 20 perc rendszeres mozgás segíthet a problémánk leküzdésénben.
  • A jó alvást elősegítheti egy kellemes meleg fürdő is. A fürdővízbe belekeverhetünk különféle illóolajokat, mint például levendula, citromfű, kamilla, kakukkfű, jázmin, tömjén, amelyek ellazítanak, pihentetőbbé, nyugodtabbá tehetik elalvásunkat.
  • Az egyik legértékesebb segítséget a gyógynövények és az abból készült kivonatok nyújthatják számunkra, amelyeket minden mellékhatás nélkül, függőséget nem okozva, biztonsággal használhatunk.

 

Altató hatású teák, teakeverékek:

  • Citromfű (Melissa officinalis) idegerősítő és nyugtató hatása ismert, a vegetatív idegrendszeri tüneteket enyhíti.
  • Komló (Humulus lupulus) nyugtató, altató, szívnyugtató, ideges gyomor-bél panaszok esetén fogyaszthatjuk önállóan vagy más gyógynövényekkel is.
  • Macskagyökér (Valeriana officinalis) megszünteti a félelemérzést, szorongást, idegességet, feszültség oldó, nyugtató hatása miatt különösen ajánlott. Kapható tinktúra formájában is, így nem érezzük a növény jellegzetes szagát.

Az alvászavarok leküzdésében különösen fontos lehet még a Triptofán. A Triptofán egy esszenciális aminosav, ami az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen. Miután a szervezet önállóan nem tudja előállítani, ezért szükséges kívülről a szervezetbe juttatni. Valamennyi fehérjedús étrendben megtalálható, például pulyka, hal, tojás, sajt, tej, banán, datolya, tökmag, szezámmag stb. Emellett étrend-kiegészítők szedésével növelhető szervezetünk Triptofán szintje. Elsősorban abban segít, hogy nyugtató vagy altató szedése nélkül, természetes módon és könnyen elaludjunk. Emellett ajánlott még, hogy a Triptofánt B6 vitaminnal, niacinnal és magnéziummal együtt alkalmazzuk. Felhasználási javaslat: elalvás előtt 1-1,5 órával vízzel vagy gyógyteával juttatjuk a szervezetbe.

 

Alvásproblémákkal kapcsolatos további javaslatok:

  • B komplex vitamin, kálium, kalcium szedése
  • Gyógynövényekkel megtöltött gyógypárnák, amelyek javíthatják alvásminőségünket. A herbapárna mindenki számára könnyen hozzáférhető, egyszerűen elkészíthető és alkalmazható. Valamennyi alkotórészük gyógynövény, amelyek a bennük lévő illóolajok belégzése folytán fejtik ki hatásukat.

 

Szerző: Szabó Erika, fitoterapeuta, Herbaház