Ez a tojás helyettesítő fantasztikus keleti ételeken, levesekben, vagy reggelire. kicsit időigényesebb, mint megfőzni egy tojást, ezért érdemes előre elkészíteni! A fekete sónak köszönhetően csodás íze és textúrája van!

 

Hozzávalók: 

A fehérjéhez:
200 g natúr tofu
1 evőkanál rizsecet
1 teáskanál fehér miso paszta
1,5-2 dl víz
1 teáskanál agar-agar
fél teáskanál fekete só (kala namak), és további fehér só ízlés szerint

A sárgájához:
2 kisebb répa, szeletelve
2 evőkanál vegán vaj
2 édes koktélparadicsom
1 dl növényi tej
fél dl víz (vagy a répa főzővize)
fél kávéskanál késhegynyi fekete só
1 evőkanál sörélesztő pehely
 

Elkészítése:

A fehérjéhez először is nyomjuk ki sajtkendőn át a tofuból a nedvességet, majd az ecettel, miso pasztával, vízzel, agar agarral és sóval aprítógépben turmixoljuk krémesre. Hagyjuk állni 5 percig, majd közepes hőmérsékleten 5-7 percig főzve sűrítsük krémes állagúra. Vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a fekete sót. Egyengessük a fehér krémet szilikon tojásformába, majd hűtsük le. Tartsuk a hűtőben addig, amíg teljesen megszilárdul (1-2 óra).
A sárgájához főzzük puhára a répákat, szűrjük le, majd turmixoljuk össze a többi hozzávalóval.
A kihűlt és megszilárdult fehérjében kanállal képezzünk helyet a sárgájának. Kanalazzuk bele a sárgáját a fehér vegán tojásfehérjébe, és akár azonnal tálalhatjuk, még meleg sárgájával, vagy későbbi felhasználásra a hűtőben tárolhatjuk.

 

Jó étvágyat hozzá!