KERESÉS A CIKKEKBEN:  
keres
rss feed
Szexológia
2012. január 27.
Mint fenn, úgy lenn – szól a mondás, s mindez igaz a női intim testrészekre is. Az ún. „alsó arcunk”, gátizmaink területe, éppúgy tükrözi pszichés állapotunkat, érzéseinket, hangulatunkat, mint a világ felé mutatott arcunk, csak „ott lenn”, ez nem látszik.
A férfiak szexuális gondjaira a gyógyszeripar számos tablettát kidolgozott, de így is vannak, akiknek a gyógyszeres megoldás nem bizonyul megfelelő segítségnek. Vizsgálatok igazolták, hogy a kudarc hátterében hasonló érszűkület lehet, mint a szívinfarktus esetében, ezért az ér tágítása ugyanolyan kedvező eredménnyel járhat, mint a szívgyógyászatban.
Előfordul, hogy egész nap dolgozol, a munkádban nagyon küzdesz azért, hogy teljesíts, hogy elismerjenek, majd este az ágyban már CSAK aludni tudsz? Nyugodj meg, vélhetően nincs baj Veled, csak a libidó energiádat átcsoportosítottad más területre.
Az antibiotikumok felfedezése óta átmenetileg csökkent a baktériumok okozta, szexuális úton terjedő fertőzések száma, előtérbe került azonban a vírusok szerepe, mivel – egyes mikrobiológusok szerint – a nemi szervek gyakrabban fertőződnek meg vírusokkal (és egyes nyálkahártya sejtekben szaporodó baktériumokkal). Különösen fontos az, hogy az STF csoportba tartozó DNS vírusok szerepet játszhatnak a rosszindulatú daganatok kialakulásában is.
2011. május 30.
A nők negyvenes éveiben a peteérés és a tüszőrepedés frekvenciája csökkenni kezd, ami a változókor közeledtét jelzi. A későbbi években a vérzések rendszertelenné válhatnak, elmaradásuk sokak számára megkönnyebbülés, míg mások nőiességük elvesztéseként élik meg.
Nagy lépést tettek ausztrál és svéd kutatók a férfi terméketlenség okainak feltárása felé: úgy tűnik, hogy egy géncsoportot terhel a felelősség.
2011. május 12.
Ki mutat példát a férfiaknak abban, hogy miként tartsák karban a testüket? Nem a focira és a súlyzóra gondolok, hanem konkrétan arra, mit tesz egy férfi, hogy elkerülje heréi alulműködését, tesztoszteron hormonjainak jelentős csökkenését, a prosztata gyulladását, megnagyobbodását, az aranyeret vagy a potencia problémákat?
2011. április 14.
Valószínűleg, mi nők szednénk a potencia-növelőket, ha tőlünk függne az aktus lehetősége. Miután ez a „feladat” a férfiakra vár, így ők kényszerülnek rá, méghozzá egyre gyakrabban.
2011. március 01.
Aphrodité – a szerelem istennője – lába nyomán csodás növények nőttek, amikor kilépett a tenger habjaiból. Ezért azokat a gyümölcsöket, virágokat és a belőlük nyert illatszereket nevezik afrodiziákumoknak, melyeket különösen alkalmasnak tartanak a szerelmi vágy felkeltésére, illetve fokozására. Nemcsak Cipruson, de nálunk is megtalálható a varázslatos növények számos fajtája. Íme az a néhány bűbájos fűszer és étel, melyekkel az éjszakáinkat is megédesíthetjük.
2011. február 11.
Már részletesen szóltunk a boldogsághormonok életünkben betöltött meghatározó szerepéről, ám mélyebbre ásva, az is kiderül, hogy más titokzatos hormonok is nagyban meghatározzák viselkedésünket, ízlésünket, emberi kapcsolatainkat, sőt, talán kevéssé romantikusan hangzik, de a szerelem fellobbanásához sem elegendő pusztán két emberi lény, kell még hozzá egy sor „kémiai anyag” is.

Klikkeljen a közösségi oldalak logójára, vegyen fel minket
ismerősnek és kövesse a Herbaház aktuális ajánlatait és egyedi akcióit:
© Herbaház - Bennovum Kft.
Minden jog fenntartva