KERESÉS A CIKKEKBEN:  
keres
rss feed
Prevenció és terápia
2011. december 19.
Immár beköszöntött a megfázások és a légúti megbetegedések szezonja, sőt az influenza is terjedőben van. A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szerint ilyenkor az elsődleges feladat a megelőzés. Pekingben például minden családhoz eljuttatnak egy tájékoztató füzetet, melyben felsorolják a hatékony védekezési módszereket. A TCM tapasztalatai szerint ugyanis a vakcinális gyógyszerek mellett a természetes gyógynövények is hatékonyan segíthetik a védekezést.

Köztük a hagyományos kínai orvoslásban több ezer éve használt kínai csillagánizs (Illicium verum), melynek fő hatóanyaga, a sikimisav az influenza megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerek egyik építőeleme is egyben,

A WHO őszi Hong Kongban megrendezett konferenciáján azt javasolták, hogy minden ország dolgozza ki a védekezést, megelőzést segítő módszerek eljuttatását a lakossághoz. A kínai kormány nemcsak a vakcinális gyógyszereket fejleszti, hanem klinikai körülmények között kutatják a megelőzésben hatékony gyógynövényeket is. Az influenza elleni védekezés során – a helyes életmód és táplálkozás mellett – az immunrendszer megerősítésére elsősorban a gyógynövényeket ajánlja.


Ha az immunrendszer egészségesen működik, akkor ellenanyagot termel a kórokozók elpusztítására, ha viszont különböző hatások miatt – túlzott fáradtság, kimerültség, stressz, hideg időjárás, egész napos zárt térben tartózkodás okozta oxigénhiány – legyengül szervezetünk, a kórokozók szinte szabad utat kapnak.

Az influenzás időszakban fontos a vírusok szaporodását gátló fehérjét, az interferont serkentő gyógynövények fogyasztása, így a már jól ismert echinacea, ginszeng, vagy a különböző méhészeti termékek (méz, méhpempő), a C-vitamin, valamint egyéb gyógynövények is ajánlhatók. A hagyományos kínai orvoslásban több ezer éve használják például a kínai csillagánizst (illicium verum) fűszerként vagy gyógytea formában, többek között méregtelenítés céljából. A modern gyógyszerészeti kutatásoknak köszönhetően hatóanyaga, a sikimisav napjainkban már az influenza megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerekben is szerepel.

 

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok egymással összefüggésben vannak. Éppen ezért az influenza ellen fontos a védekezés négyes mechanizmusa. Az első a megelőzés és az immunrendszer erősítése. A második a már bekerült kórokozok eltávolítása a légutakból és a szervezetből egyaránt. A harmadik a tüdő belső hőmérsékletének csökkentése. A negyedik a salaktalanítás, amellyel a beleket tartjuk tisztán, hiszen ezzel is távoznak a kórokozók. A TCM szerint ugyanis a belek és a tüdő szoros összefüggésben vannak. Amennyiben a belek tiszták, normálisan működnek, akkor a tüdő védekező rendszere is hatékonyabb.

Ajánlok egy házilag könnyen kivitelezhető módszert a légutak védelmére:

Készítsünk egy liter gyömbérteát, majd a teában főzzünk 15–20 percig 15 gramm újhagymát, 30 gramm jégcsap retket és 4 szem aszalt jujuba gyümölcsöt, majd langyosra hűtve fogyasszuk el kortyonként.

Gyors recept köhögésre:

Főzzünk meg 3 dl vízben 10 db ginkgo magot és egy felaprított körtét, végül adjunk hozzá 2 evőkanál mézet. A kellemes ízű kompótot gyermekek és idősek is fogyaszthatják.

 

 

Prof. Dr. Chen Zhen
az orvostudományok kandidátusa, TCM oktató

Forrás: ParaMedica Egészség Magazin

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Még nem érkezett egy hozzászólás sem!


Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz adja meg a nevét és válaszoljon az ellenőrző kérdésre


(pl.: hétfő, kedd, szerda...)

Klikkeljen a közösségi oldalak logójára, vegyen fel minket
ismerősnek és kövesse a Herbaház aktuális ajánlatait és egyedi akcióit:
© Herbaház - Bennovum Kft.
Minden jog fenntartva