KERESÉS A CIKKEKBEN:  
keres
rss feed
Dietetika
2010. augusztus 25.
Virginiai szakemberek kutatása szerint, ha a fogyókúrázók a napi három főétkezés előtt mindig megisznak két pohár vizet, akkor átlagosan 2,3 kilogramm súlyfeleslegtől szabadulhatnak meg könnyedén - számolt be a BBC internetes oldala.
 A kutatók 12 héten át tartó kísérlete bebizonyította, hogy akik rendszeresen ittak vizet a napi étkezések előtt, nagyjából 7 kilogrammot fogytak, azok pedig, akik csak a kalóriaszegény étrendet követték mindössze 5 kilogramm feleslegtől váltak meg. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy míg a vízivás valóban a teltség érzetét kelti a gyomorban és nulla kalóriabevitelt jelent, addig túlzott fogyasztása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.

Brenda Davy, a Virginiai Műszaki Főiskola és Állami Egyetem professzora és egyben a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a mostani volt az első olyan, szúrópróbaszerűen ellenőrzött kísérlet, amely a vízfogyasztás és a fogyókúrás étrend kapcsolatát vizsgálta. Véleménye szerint a vízivás azért bizonyul ilyen hatásos módszernek, mert kalóriamentes és jól megtölti az ember gyomrát.

A szakemberek szerint a diétás, illetve az édesítőszerrel készült italok szintén segíthetnek a kalóriabevitel csökkentésében és a fogyásban. Davy ugyanakkor int mindenkit a cukrozott szénsavas üdítőktől, amelyekben dobozonként mintegy tíz teáskanálnyi cukor található.


Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Még nem érkezett egy hozzászólás sem!


Szóljon hozzá!

A hozzászóláshoz adja meg a nevét és válaszoljon az ellenőrző kérdésre


(pl.: hétfő, kedd, szerda...)

Klikkeljen a közösségi oldalak logójára, vegyen fel minket
ismerősnek és kövesse a Herbaház aktuális ajánlatait és egyedi akcióit:
© Herbaház - Bennovum Kft.
Minden jog fenntartva